Címlap

Köszöntjük weblapunkon

A METRÓ RSC megállította a HTC-t :(

Kedves Klubtagok!

Szombaton került sor a CSB I bajnokságban az utolsó csoportmérkőzésre, melyen a Halas a csoport legerősebb ellenfelét a Metró RSC-t fogadta.

 

A nagyon erős fővárosi csapat ellen ugyan sikerült szoros mérkőzéseket játszani - az egyes pályán pl. Sallay Péter döntő játszma szuper tie-brek 19-17-re (!!) kapott ki - a végeredmény azonban 6/3 lett a vendégek javára.

Ennek ellenére a csapat a csoport 2. helyén végzett és a most következő hétvégén a döntőbe jutásért játszhat!

Mindazt már korábban jeleztük, a kétnapos négyes döntőt mi rendezhetjük!!!

 

Ezúton is hívunk mindenkit SZURKOLNI július 8-án és 9-én!!!

Hajrá HALAS!

 

HTC Elnökség

 

CSB I. HTC - UNIK SE

 

Iskolás oktatás

Tegnapi délelőtt  27 Szűcs József ált. iskolás diák vette birtokba az 1. pályát. Az 1.B -s tanulóknak  Virág Pisti és Vincze Bálint rövid oktatást és sorversenyeket tartott.

A gyerekek kint fogyasztották el a tízórait. Jó volt látni kint ennyi fiatalt.

 

Kiskunmajsa

Szombaton Kiskunmajsán voltunk, ahol megünnepeltük, hogy a klubbuk 20. éves lett.

Reggelivel, süteményekkel és ebéddel + teljes kiszolgálással kedveskedtek nekünk.

Köszönjük szépen! Bízunk benne, hogy még sok ilyen klubtalálkozó lesz a jövőben is.

 

 
További cikkeink...

<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

Kiemelt Weblapok:
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Köszönjük a támogatást!
Kép találomra
P8300389_resize.JPG
Névnap
Ma 2026. október 18., vasárnap, Lukács napja van. Holnap Nándor napja lesz.
Látogatók
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa1
mod_vvisit_counterTegnap60
mod_vvisit_counterEzen a héten336
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1293
mod_vvisit_counterÖsszesen478553

Online (20 minutes ago): 1
Your IP: 216.73.217.127
MOZILLA 5.0,
Today: okt. 18, 2026