Címlap

Hírmondó kupa végeredmény

HTC Elnökség + Hírmondó
A szervezők ezúton is még egyszer köszönik a résztvevőknek, hogy a nagy meleg ellenére neveztek a versenyre, és egy remek hangulatú napot töltöttünk együtt a VII. Hírmondó Kupa keretein belül.
3. Domjánné Szalai Erika, Vincze Bálint2. Kis Sándor, Virág István1. Domján Jenő, Juhász ÁdámVégeredmény:
A Hírmondó Kupa különdíjasa dr. Téglás Péter lett, aki a hatalmas hőségben a legnagyobb küzdőként érdemelte ki ezt az elismerést.  
Az elődöntőben Kis Sándor, Juhász Ádám nagy csatában győzte le a Vincze Bálint, Domjánné Szalai Erika párost, majd a döntőben a sorsolás alapján a címvédő Kis Sándor, Virág István kettős ismét összeállhatott. Ellenfelük Domján Jenő, Juhász Ádám volt, akik végül is megszerezték a győzelmet elhódítva ezzel az első helyért járó serleget!Immár szokásosan a késő délutánig folytak a csaták, a legjobbak közé eljutók 7 mérkőzést játszottak. A résztvevők legnagyobb ellenfele ezen a napon nem a háló túlsó oldalán álló játékosok, hanem a rekkenő hőség volt. Éppen ezért valamennyi nevező hatalmas elismerést érdemel, hiszen mindenki becsülettel játszotta le mérkőzéseit.Szombaton került megrendezésre a VII. Hírmondó Kupa meglepetés páros verseny. A versenykiírás szerint mindenki egyénileg nevezett, és a szervezők két erőcsoportból, fordulónként sorsolták össze az aktuális párokat. A verseny annak ért véget, aki összegyűjtötte harmadik vereségét is.

Kiemelt Weblapok:
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Köszönjük a támogatást!
Kép találomra
jatek1_nagy_resize.jpg
Névnap
Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Látogatók
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa50
mod_vvisit_counterTegnap118
mod_vvisit_counterEzen a héten288
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1485
mod_vvisit_counterÖsszesen418116

Online (20 minutes ago): 3
Your IP: 44.195.23.152
,
Today: márc. 29, 2024