Címlap

2016.Tie-Break Kupa végeredménye

 

Kedves Játékosok!
Hétvégén immár 10. alkalommal került megrendezésre a Tie-Break kupa, melyre 12 páros nevezett.

 

 

A szervezők két erőcsoportba sorsolták a jelentkezőket. Az ERŐS csoportban körmérkőzésen dőlt el a helyezések sorsa, melynek során a Juhász Ádám-Juhász János végzett az első helyen. A döntőnek beillő utolsó mérkőzésen nagy csatában győzték le a dr. Aladics Sándor-Fodor Mihály párost. A 3. helyen Domjánné Szalai Erika-Veninger Edit végzett - ők elnyerték a legjobb női párosnak járó különdíjat is - még a 4. Papp Illésné, Papp Illés lett.
Az ERŐSEBB ligában két csoportban zajlottak a selejtezők, nagy mérkőzésekkel, körbeverésekkel, izgalmas csatákkal. A 8 között már egyenes kieséses rendszer következett. E mérkőzések során Kis Sándor-Koligyer Zoltán Frei János-Domján Jenő ellen, még Bálint István-Szalai Péter Csermák János-Dobszai Zoltán ellen nyert.
Az első és a harmadik helyért lejátszott mérkőzések végül szintén nagy csatát hozták mely után kialakult a X. Tie-Break Kupa végeredménye:
1. Kis Sándor, Koligyer Zoltán


2. Bálint István, Szalai Péter

3. Csermák János-Dobszai Zoltán.
Erős csoport:

1. Juhász Ádám-Juhász János

2. dr. Aladics Sándor-Fodor Mihály
3.Domjánné Szalai Erika-Veninger Edit

Gratulálunk a nyerteseknek!
Jó játékot kívánunk!
Szervezők

 

Módosítás: ( 2016. május 23. hétfő, 10:33 )