Címlap

NAGYPOFA Kupa 2011


Igazi idényzáró hangulatban, és az október közepi id?ponthoz képest
remek, napsütéses id?ben került sor a HTC idei utolsó versenyére a
Nagypofa Kupára. Ezúttal már nem a tenisz hanem inkább a könnyed
szórakozás került el?térbe, hiszen a kilenc induló páros nyolc különböz?
ügyességi versenyszámban mérte össze tudását. Bizony ezúttal a játékosok
mellett a szerencse is f?szerepet kapott, hiszen nem egyszer ez döntött
el helyezéseket. Volt itt célbadobás és célbaütés teniszlabdával, célra
adogatás, de szerepet kapott néhány egyéb sportág is, mint pl. a
ping-pong, a darts, a petanque, vagy éppen a snúr is.
Jó néhány klubtag családon belül szervezte meg páros indulását, (jöttek
gyerekek, feleség is) és voltak olyan is akik kifejezetten erre az
alkalomra álltak össze. Az els? 4 versenyszám után még a remek (és
igencsak szerencsés) rajtot vev? Fülöp József-Franczia Imre páros
vezetett, kés?bb azonban el?zött a fiatalság. A Maráczi Gerg?-László
Dániel páros fokozatosan átvette a vezetést, majd a végére növelte is az
el?nyét. Remek hangulatban követték egymást a versenyszámok, miközben a
Bálint Laura-Bálint István, a Juhász Ádám-Juhász János, a Szalai
Péterné-Szalai Péter és a Kis Zsombor-Kis Sándor páros váltakozva
foglalta el a 3. helyet. Minden dícséretet megérdemel a nap legfiatalabb
csapata is: Gudmon Olivér és Tassi Nelli végig versenyben volt a
többiekkel, s?t a Petanque-ban a 3. helyet szerezték meg, még a Vincze
Miklós-Vincze Bálint és a Gudmon Tibor-Virág István páros is nagy
lelkesedéssel küzdötte végig a kora délutánig tartó sorozatot.
Az izgalmakra és a nap "drámaiságára" végül mi sem jellemz?bb, hogy 8
befejezett versenyszám után a 3. helyen abszolút holtverseny alakult ki,
melyet végül rendkívül megfontolt és nagy összpontosítások után
végrehajtott kockadobás döntött el  - Bálint István és Laura javára.A
Kupa pedig a Maráczi Gerg?-László Dani fiatal párosé lett, így az idén
immár hivatalosan is övék a klubban a "Nagypofa".

Nagypofa Kupa 2011 végeredmény:
1. Maráczi Gerg?, László Dániel 56 pont
2. Fülöp József, Franczia Imre 50 pont
3. Bálint Laura, Bálint István 44 pont
4. Juhász Ádám, Juhász János 44 pont

Képeket itt meg lehet nézni !


b b b
HTC  - Franczia Imre
Kiemelt Weblapok:
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Köszönjük a támogatást!
Kép találomra
szurkolok1_nagy_resize.jpg
Névnap
Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
Látogatók
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa104
mod_vvisit_counterTegnap40
mod_vvisit_counterEzen a héten224
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1421
mod_vvisit_counterÖsszesen418052

Online (20 minutes ago): 23
Your IP: 54.152.5.73
,
Today: márc. 28, 2024