Köszöntjük weblapunkon
Sporttörténelmi bronzérem
Három évtizedes fennállása legnagyobb sikerét érte el a Halasi Tenisz Club a hétvégén.
A csapat már eddig is bravúrt bravúrra halmozott, hiszen rekordsebességgel,
három év alatt a harmadosztályból feljutott az első ligába.
http://www.halasmedia.hu/rovatok/sport/sporttortenelmi-bronzerem
A METRÓ RSC megállította a HTC-t :(
Kedves Klubtagok!
Szombaton került sor a CSB I bajnokságban az utolsó csoportmérkőzésre, melyen a Halas a csoport legerősebb ellenfelét a Metró RSC-t fogadta.
A nagyon erős fővárosi csapat ellen ugyan sikerült szoros mérkőzéseket játszani - az egyes pályán pl. Sallay Péter döntő játszma szuper tie-brek 19-17-re (!!) kapott ki - a végeredmény azonban 6/3 lett a vendégek javára.
Ennek ellenére a csapat a csoport 2. helyén végzett és a most következő hétvégén a döntőbe jutásért játszhat!
Mindazt már korábban jeleztük, a kétnapos négyes döntőt mi rendezhetjük!!!
Ezúton is hívunk mindenkit SZURKOLNI július 8-án és 9-én!!!
Hajrá HALAS!
HTC Elnökség
CSB I. HTC - UNIK SE
Iskolás oktatásTegnapi délelőtt 27 Szűcs József ált. iskolás diák vette birtokba az 1. pályát. Az 1.B -s tanulóknak Virág Pisti és Vincze Bálint rövid oktatást és sorversenyeket tartott. A gyerekek kint fogyasztották el a tízórait. Jó volt látni kint ennyi fiatalt. |